Kirándulás Kárpátaljára

2014. szept 21.-től indul egy öt napos kárpátajjai kirándulásunk.

karpat-medence
A kirándulás alapfeltétele érvényes útlevél, melynek esetleges elkészítése vagy meghosszabbítása a kirándulásig még kényelmesen elintézhető.

Érdeklődés esetén azonnal megküldjük a részletes, öt napos programot.

Ez a kirándulás is szervesen illeszkedik immár két évtizedes hagyományainkhoz, melyben baráti és szoros ismeretségi körünkben közös élményként, évente egyszer meglátogatjuk a trianoni diktátum következtében szétszakított nemzetközösségeinket.

Ebben az évben ez most a kialakult helyzet miatt rendkívül fontossá vált, a Kárpátalján, vagyis a Tiszaháton élő magyar közösség lelki hidat is jelentő kapcsolat tartása miatt.

Ez a közösség több helyen, így a célul kitűzött ősi magyar településen, a Tisza partján fekvő Mezőváriban is rendkívül magas színvonalú faluturizmus kereteiben, a legkényesebb igényeket is kielégítő vendéglátásra rendezkedett be, a legteljesebb figyelem és személyesség jegyében, az utóbbi közel két évtizedben.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni a személyes magyar-magyar szeretet kapcsolatok jelentőségét és az ehhez kapcsolódó hiteles információhoz jutást és juttatást, szemben az uralkodó médiákkal!

A csodálatos tájaink és városaink megismerése is felemelő, nem is szólva az értő, helyi, egész napos honismereti vezetés profizmusáról és érzékenységéről!

Jelentkezni: repe.edeserdely @ gmail . com

Comments

comments

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


*